4. fejezet-Lesz még alkalmad kétségbeesni... 1. RÉSZ

Elég hosszúra sikeredett ez a fejezet, és nem volt alkalmam befejezni a következő részét... Szóval, most közzétettem az első, rövidebb részét....

Lassan lopakodok végig a rövid folyosón. A falak egymáshoz nagyon közel vannak, alig férek el közöttük. Ahogy előre megyek, jön egy ajtó, ami azonnal hangtalanul kitárul előttem. Egy feltehetőleg raktárszobába vezet. Minden tiszta por (amin meglepődök, hiszen a vonat többi része tökéletesen koszmentes), ablakok nincsenek, csak a következő szobából átszűrődő fénynél látok plédeket és dobozokat. Hideg van, így gyorsan felkapom az egyik sötét plédet, és magamra terítem. Mennék tovább de ahogy állok föl a plédkeresésből, az meglátom az ajtó feliratát : 3. Kabin. És nemsokára meghallom Finnick hangját is. Leguggolok, hogy még véletlenül se látsszak meg az üvegen keresztül, és a fülemet a falhoz nyomom.
-...Tudod, mennyit ivott Caria a Viadal után. Mindig túl sokat beszélt.-hallom Finnicket.
- De hát....miért?- Hiner tompa, keserű hangja szól. Kezd összeállni a fejemben a kép. Caria, úgy emlékszem, Hiner húga volt, vagy valami ilyesmi.
-Eljárt a szája. Elég durvákat mondott...a Kapitóliumról. Nem mondok többet. Nem tetszene neked.-Feltűnik, hogy Finnick hangja egyáltalán nem olyan, mint amikor velem meg Piellel beszélt. Sokkal őszintébb. Keserűbb, nyomorultabb. De én még ettől függetlenül is úgy érzem, rá kell vennem, hogy megmutassa nekem az igazi énjét.
-De most te vagy veszélyben. Az egyik kis talpnyaló Avox jelentette írásban az egyik őrnek a vonaton, hogy elmondtad Anniéknek Lesliana történetét...-Beleborzongok, ahogy kimondja a nevemet. Milyen szépen hangzik!-és nem volt túl valami eszes őr, de szerintem most ír éppen tovább Snow elnöknek. A Kapitóliumban valamit csinálnának veled. De azt hiszik, nem tudsz róla. Amint kiszállsz, menekülj az Alvárosba, a Negyedik Menedékbe. Ott nem találnak meg.
Nem tudom, mi az a Negyedik Menedék. Fogalmam sem volt erről az Avoxos dologról. De Hiner talán miattunk került veszélybe. Nyelek egyet. Már is baj van, még a Viadal előtt.
-Én már mindent megcsinálok. Csak hagyjanak békén.-Hiner hangja elfúló a visszafojtott zokogástól, de meglep, hogy van benne elszántság.-De Finnick...bosszuld meg nekem Cariát.
-Meg fogom. Mindegy hogy, de meg fogom oldani. Esküszöm.-Finnick hangja még elszántabb. Lefogadom, hogy Hiner a legjobb barátja.
-Most már menjünk. Idegesít ez a szoba. Túl...színes a rossz hangulathoz.
Finnick és Hiner felállását hallom a szomszéd szobából.
Ijedten próbálok elbújni, de a lépteik elhalkulnak, és a villany leoltódik a hátsó szobában.
 Lábujjhegyen lépkedek vissza a kabinomig, és a vaksötétben jó párszor majdnem elbukok.
 Belefekszem az ágyba. Tudom, hogy érdekesebb lenne a Negyedik Menedék témája, a Kapitólium kegyetlensége, Caria sztorija, és még ezerannyi más dolog, de az agyam csak Finnick képével hajlandó elaludni végre.

~~~

Reggel megint Lesliana hangjára kelek.

-Hahó, Annie! Kelj fel! Még két óra, és megérkezünk az otthonomba, a Kapitóliumba!

Hiába mondja lelkesen és csiripelve, nekem mindig csak az jut eszembe, miket élt át szegény az ő "otthona" jóvoltából.

Kint áll az ajtó előtt, és én is kiáltva válaszolok neki.

-Rendben, igyekszem!

Hallom a cipők kopogását, és amikor már teljesen elhalkulnak, felkelek, és a szekrényemhez sétálok

Szomorúan tapasztalom, hogy csak egy ruha van benne. Viharszürke, csillogó, élénkzöld pöttyökkel. Rövid ujja van, és a térdemig ér. Ehhez szellős szandál társul, olyan zölddel, minta pöttyök a ruhán.

 Gondolom, így kell kinézni, amikor kilépünk a Kapitólium népe elé.

Felkapom, és odaülök a gép elé, ami tegnap is megcsinálta a hajamat.

Most sem kell csalódnom benne: három perc alatt tökéletes kontyot készít nekem, és megszórja ezüst csillámporral is.

 Kimegyek az étkezőbe, ahol Pielt és Finnicket találom. Némán tömik a fejüket.

-Jó reggelt, hol van Hiner?-kérdezem gyanakodva. Istenem, remélem nem történt vele semmi!
-Kipiheni magát.-mondja Finnick olyan hangon, amely egyértelművé teszi, hogy nem válaszol több kérdésre. Hú, de mogorván ébredt valaki!
Leülök, és most veszem csak észre, hogy nagyon éhes vagyok. A körzetben már megszoktam, hogy alig eszek-észre sem venném az éhséget. De itt már egy nap után is éhség gyötör.
 Eszünk, eszünk és eszünk, és először Finnick szólal meg.
-Tíz percetek van bepakolni a Negyedikből elhozott cuccaitokat, mert mindjárt érkezünk. Nem fognak nektek tetszeni az emberek. De gondoljatok arra, hogy ők végtére is semmit nem követtek el ellenetek. Mosolygás, és integetés, és a világ már is szebb....-mondja szinte már keserűen. Szinte. Azért még mindig titokzatos és csábító a hangja.
-Rendben. Már alig várom-mondom.
-Én indulok is-áll fel Piel.
Én is felkelek a székemből. Visszamegyek a szobámba, és az ágyamon talált egyszerű kis zöld táskába pakolom bele a cuccaimat. Az egyetlen cuccomat, a nyakláncom.
 Azt mondják, a kagyló a tenger zúgását visszhangozza a füledben. Persze tudom, hogy ez a vérkeringés, de hirtelen, ahogy megáll a vonat, és már hallom az izgatott kapitóliumiak zaját, felfogom, hogy milyen mesze vagyok az otthonomtól. Kétségbeesetten a fülemhez szorítom a kagylót, és annyira hinni akarom, hogy a tenger zúgását hallom. Behunyom a szemem, és leülök az ágrya. Mélyeket lélegzem, hátha érzem a sós levegőt, és hegyezem a fülem, hátha hallom a hullámok robaját. Már szinte elhiszem, hogy otthon vagyok, de ajtónyitást hallok, és ijedten nyitom ki a szemem. Finnick az.
Nem tudom, mit gondol arról, hogy az imént szorítottam a fülemhez a kagylót, és még most is hangosan veszem a levegőt. A szívem vadul dobog.
Finnick még legalább tíz másodpercig tanulmányozza az arcom.
-Hidd el, nem csak neked van honvágyad-mondja végül kedvesen-. De megérkeztünk. Gyere! Lesz még alkalmad kétségbeesni, hidd el nekem...
Remegve sóhajtok, és bólintok. Elhiszem.
Finnick közelebb jön hozzám, megfogja a kezem, és felsegít. Ha eddig vadul dobogott a szívem, hát az semmi ahhoz képest, ahogy most dübörög.
Finnick elengedi a kezem, és kisétálunk az ajtón. Végigmegyünk a folyosón, az étkezőn, és egy új ajtó nyílik ki a következő folyosóról, mikor már mellettünk van Piel, és Hiner is előkerült valahonnan.
És ami elénk tárul a két, rajongókat visszatartó üveg közötti út végén, arra nincsenek szavak.
...

Ízelítő a 4. fejezetből

-Megtudjuk, mi vár Hinerre
-Anniék megérkeznek a Kapitóliumba
-A fényes bemutató....
Részlet a hamarosan megjelenő 4. fejezetből:

Hányinger kerülget. Finnick azt mondta, maradjak ott, és utána elmesélhetem neki a dühömet. Hogy nem szabad kiborulnom. Hogy vegyek mély levegőt, és csendben tűrjem őket. Nem arról van szó, hogy nem bíznék meg Finnickben. Arról van szó, hogyha kinyitnám a számat egy mély levegőért, kijönne az ebédem. Az agyamat lassan elhomályosítják a fájdalmas gondolatok erről az egész undorító helyzetről. Nem tetszik, amit csinálnak velem, állandóan beszélnek, nyafognak, és úgy viselkednek, minta ez az egész egy csodás dolog lenne. És én ezt csendben viseljem? Annak meg mi értelme lenne? 
 A lábaim remegni kezdenek. Nem bírják tovább ők sem. Indulni akarnak.

3. fejezet-Te meg mit keresel itt, Finnick?

3. Fejezet

Valami nyavalyás vírust kapott el a Blogger, de szerencsére nem volt annyira komoly. Lényeg, hogy ne lépjetek be más ember telefonjáról a Bloggerbe, nálam ez okozta a bajt. Szóval...

Mikor Hiner befejezi a történetét, olyan heves hányinger fog el a Kapitólium iránt, mint még soha. 
  Lesliana ártatlan volt. Az égvilágon semmit nem csinált! Bár a szülei sem, de a Kapitólium már csak ilyen. De hogy tehetnek még teljesen ártatlan emberekkel is ilyeneket? Hiszen...Lesliana tényleg nem követett el semmit. És akkor, miért tekintenek a kapitóliumiak inkább sztárként, mintsem gyilkosként a győztesre? 
  Ezen a ponton rájövök, hogy az embereket teljesen megváltoztatja már az, hogyha nem kell hiányt szenvedniük semmiben sem. 
  A körzetek lakói sem gyilkosként tekintenek a győztesekre, csupán szerencsétlen áldozatként. Ők tudják, milyen szegényként élni, és tudják, hogy ha van ennél rosszabb, akkor az a Viadalba kerülés. Mi kényszerítve nézzük végig minden egyes pillanatát, és tudjuk, hogy az régi ismerőseink szemében ki fog hunyni valami, és már soha sem lesz a régi. Sokan, akik visszajönnek, csak bezárkóznak a csodálatos új házukba, és mogorván, reszketve élik le hátralévő életüket. Vannak, akik pedig megpróbálnak tovább élni. Maguk mellé veszik a családjukat, mindenhez jó képet vágnak. De a mozdulataik nekik is inkább robotosak, mint emberiek, és nem egyszer látjuk őket csak úgy összeroskadva zokogni a piactéren, és nem egyszer hallanak a Győztesek Faluja közelében élők éjszaka kiáltozásokat. Én nem akarok győztes lenni. Inkább lennék halott, minthogy úgy végezzem, mint azok a győztesek, akiket ismerek.
 A kapitóliumi emberek viszont megérinthetetlen hírességként tekintenek a győztesekre. Mintha az ő életük csodaszép lenne, gazdagok és boldogok lennének. És ezt pont a kapitóliumiak gondolják. Akiknek csodaszép élete van, akik gazdagok, és akik boldogok. 
  Ezt már ebből a történetből és a tévében látott interjúkból is ki tudom következtetni. 
Piel csak furcsa tekintettel bámulja a padlót. Semmit nem tudok kikövetkeztetni a tekintetéből. Lehet, hogy arra gyakorol, milyen lesz majd azokról beszélnie, akiket meg fog ölni. Majd hirtelen megszólal.
-És ezzel mit akart elmondani nekünk?
-Mindössze annyit-válaszol Hiner úgy, mintha nem számított volna kérdésre, maximum zokogásra.-,hogy Leslianát és a többi Avoxot ne ítéljétek el úgy, mint kapitóliumiakat. Mert őket, már előre tudom, el fogjátok ítélni. Mindössze ezt akartam megelőzni. De ezt senkinek se említsétek meg! Főleg azt ne, hogy én mondtam, mert ha kiderül...-megrázta a fejét-Szóval. Térjünk inkább a lényegre. A Viadal. Miben vagytok jók?
 Meglep ez a gyors témaváltás, de rájövök, hogy így akarja Hiner minél lényegtelenebbnek beállítani Lesliana történetét, hogy tényleg ne is említsük meg senkinek. Rendben, gondolom. Akkor kezdődjék a készülődés a halálomra. Nagy levegőt veszek, és átgondolom, hogy miben is vagyok jó.
-Úszás, természetesen, de gondolom, ez nyilvánvaló-kezdem a sorolást-A vízinövényeket viszont ugyanolyan jól ismerem, mint magát a vizet. Ismerem a víz mindenféle kihasználhatóságát.
 Ez így igaz. Apának sokkal több dolga van, mióta horgász lett, de azelőtt, kiskoromban még több ideje volt rám. Szállítóként mindig ki kellett mennie naponta a tengerhez, és összegyűjtenie a horgászok halait. Sokszor én is vele mentem iskola után, és így gyorsabban haladt a munka is, emellett pedig együtt lehettem vele, és még élveztem is. Apának le kellett merülnie a tenger alá, a hálókat feltolnia, és én segítettem neki ebben. Közben azt játszottuk, hogy én rámutattam egy észrevett növényre, és amikor feljöttünk, ő elmondott róla mindent, amit tudott. Mesélt a vízről is: hogy mit gyógyít és hogy lehet belőle természetes módszerrel kiszűrni a sót.
-Az remek.-bólint Hiner- Ha lesz víz az Arénában, akkor...Akkor hasznát veheted. De azért...másban is jónak kell lenni. Mert, nem biztos, hogy patakot, folyót vagy valami nagyobb vizet csinálnak az Arénába. És, ne mutatkozz túl jónak azért a vizes gyakorlatokban. Egy nap alatt képesek eltüntetni a nagyobb vizet és minden nyomát az Arénából, ha úgy látják, túl könnyű lenne egy versenyzőnek. Szóval, még valami?
 Nagy levegőt veszek. Ezt még soha, senkinek nem vallottam be. Féltem, hogy valaki egy Viadalra készülő, vérengző nem normálisnak tartana. Két ember figyel rám. Hiner szakmai pillantással, Piel pedig nagyon-nagyon kíváncsian fürkészi az arcom. De csak azért is kimondom, a lehető legméltóságteljesebben, hogy ne beteg dolognak hangozzon.
-Értek a dobáshoz. Legfőképpen a hálókhoz.-mondom. 
 Megint egy apa tanította dolog. Most, hogy horgász, csak egy hónapban háromszor-négyszer megyek ki segíteni a munkájában. Bár nehéz munka a horgászat, mindig vonzz magához a tenger, és csak így kerülhetek a közelébe. Apa, ugyebár horgász, és van egy olyan horgászat-fajta is, amelyhez ketten kellenek, és nagyobb az eredménye. De a horgászok nem segíthetnek egymásnak...Mindenki törődjön a maga dolgával! Viszont, egy plusz segítőtárssal mindent lehet, ha halakat hoz. Apával lemerülünk a mélybe, beljebb úszunk és keresünk egy nagyobb halat. Persze a hal villámgyors és erős, de mindig sikerült elkapnunk. Rádobtuk a hálót, amiben már nem tudott úszni, így süllyedt, és (ehhez kell a két ember) felhoztuk a felszínre, mindezt öt-tíz perc alatt. Apa megmutatta, hogy, egy bizonyos foltosgyilok-növény nedvével bekent háló még gyorsabban bénítja a halat, így nem is tud vergődni. Megtanultam a technikákat, mindent....És így, bátran elmondhatom, ehhez is értek. Gondoltam, hogy, ha egyszer majd kiválasztott leszek, talán alkalmazni is tudom...
Persze, ezért nem gondoltam komolyan, hogy ez történik.
 Hiner mondani akar valamit, de Piel megelőzi.
-Én is elmondhatnám végre, mit tudok? Vagy tíz perce csak Annie-ről beszélünk...-Elképedve kinyitom a számat. Valami nagyon rondát vágnék a fejéhez. Izgatottnak hangzik. Biztosra veszem, hogy ő szinte örül neki, hogy beválasztották. Tuti, hogy a Körzet gazdag negyedéből származik, ahonnan csupa nyertes kerül ki, sőt, úgy tudom, még edzőtermük is van. Ezeket megvetem. Persze, soha nem gondolkodtam rajta, hogy ők csak vissza akarnának térni a szeretteikhez, ha kiválasztották őket. Néha, amikor látom a Viadalon véghezvitt öldöklésüket, jobban utálom őket, de amikor hazatérnek, látom, hogy ők is megbánták. Ettől függetlenül nem szimpatikusak, de próbálok jó képet vágni Pielhez. A nyelvem azonban magától indul el.
-Vagy tíz perce csak rólam beszélünk, meg arról hogyan fogok a legkevésbé fájdalmasan meghalni. Igazad van, borzalmas.
Piel vissza akar vágni, de Hiner közbeszól.
-Nyugodjatok le! Ha most összevesztek, egyel több ember akar majd titeket kinyírni, ahelyett, hogy szövetkezne veletek, és most rólatok beszélek! 
-Ó, én teljesen nyugodt vagyok! Csak nem jutott eszembe, hogy talán gondot okozok Pielnek az önimádatommal, elvégre egyfolytában rólam van szó, nem?-Csak most kezdek belejönni. Egész jó érzés, hogy megmondhatom a magamét Pielnek. Ezzel az egy mondatával sikerült felidegesítenie. 
-Tényleg? Felfogtad, hogy már elkezdted elveszíteni egyetlen lehetséges szövetségesedet?-kiált rám Piel. De engem nem tud megtéveszteni. Látom a szemében, hogy fél. Fél attól, amit az imént mondott.
 Nyugodtan próbálom lecsillapítani magam, mert beismerem, kicsit túlzásba vittük a veszekedést, holott még nem is ismerjük egymást.
 Egy percig csöndben ülünk, aztán nyikorgás hallatszik, és mindenki az ajtóra néz.
   És ekkor kinyílik az ajtó, amin belép a körzetünkben legendának számító Finnick Odair. 
Bár szégyellem bevallani, kis híján elájulok. A Negyedik Körzetben egyfolytában mindenki Finnickhez hasonlítja a bajnokokat. Mindenki imádja Finnicket, bár nem is szokott ellátogatni a körzetünkbe. Tudjuk, min ment keresztül, Aki ismeri, ódákat zeng róla...Ajaj, ez az egyetlen dolog, amiben hasonlítunk a kapitóliumiakhoz. 
  Finnick úgy néz minket, hogy muszáj máshova fordítanom a fejem. Mindenhova, csak ne Finnickre. 
De sajnos Finnick vonzza a tekintetet. Tökéletesen sima és napbarnította bőre csak úgy feszül az izmain. Egyszerű, hosszúújjú, fehér inget visel, bokáig érő nadrágja és fehér, arany csillámokkal díszített bakancsa fölött.
Az arca minden vonása tökéletes, szája óvatos félmosolyra húzódik, aranycsillámos, barna haja szélfútta, mintha éppen egy tengerparti sétáról ért volna vissza. A szeme gyönyörű sötétzöld, mint a tenger, mikor ősszel felkúszik az egyik különleges tengeri növénynek az elkorhadt része, és minden gyönyörű zöld. Úgy érzem, évekre bele tudnék süllyedni Finnick szemének tengerébe.
 Ajaj. Megrázom a fejem. Ha ilyen gondolataim vannak, az csak bajt jelenthet. Senkibe nem fogok belezúgni! Intézkedem róla.
-Helló mindenkinek-köszön ragyogó mosollyal Finnick- Bocsánat a késésért. Akadt egy kis problémám a reggelivel. Finnick Odair vagyok, de ezt ti már biztosan tudjátok. Mindenki tudja, hogy ki vagyok.-Megköszörüli a torkát, amíg mi továbbra is döbbenten bámultunk rá.-Szóval, miről is maradtam le?
-Semmi fontosról-szalad ki a nyelvemen.
Semmi fontosról, csak a túlélésünkről. Bár, neked ehhez mi közöd is?-gondolom.
Finnick úgy néz rám, mintha  nem számított volna rá, hogy valaki ilyen gyorsan fel tud ocsúdni a döbbenetből, amit a jelenléte okoz.
-Az remek! De nem kéne ilyen hangsúllyal mondanod, amíg nem vagy legalább akkora ember, mint én-feleli felvont szemöldökkel Finnick.
 Már épp nyitnám a számat. Finnickel veszekedni kellemes érzés. Energikusnak érzem magam tőle. Tudom, hogy igazából nem ilyen nagyképű. Érzem rajta, hogy az igazi Finnick nem ilyen, csak megszokottságból teljesen másnak mutatja magát az emberek előtt. Hirtelen, franc tudja, miért, de minden vágyam ez lesz, hogy nekem megmutassa az igazi személyiségét, és ehhez meg kell ismernünk egymást. Már nem is gondolkozok rajta, mi kerített hatalmába nagy hirtelen, csak az érdekel, hogy teljesítsem magamban megbeszélt küldetésemet. Hirtelen boldognak érzem magam, hogy van egy célom, most már tudom, miért vagyok itt. De aztán, mint egy sötét, nagy cápa, belekúszik az igazság vidáman hullámzó gondolataimba. Ja, a Viadal is ott van még. De valahogy ez már nem tűnik annyira hátborzongatónak. Az igazi cél...tulajdonképpen Finnick. Miatta még nyerni is képes lennék. 
 Mikor ezek az érzések felcsapnak bennem, hirtelen a döbbenet hatása alá kerülök. Uramisten, hogy gondolkodhatok így? Miért? Teljesen hülyének érzem magam, az öt másodperccel korábbi énemre úgy tekintek, mintha nem is én lettem volna. Komplett idiótaként gondolok vissza rá.
 Vajon minden emberre így hat, ha már fél perce ismeri Finnick Odairt?
Egyszer csak, valahol az én világomon túl, Hiner hangát hallom.
-Te meg mit keresel itt, Finnick?-kérdezi szemrehányóan.
-Én? Mindig a bajnokok vonatával szoktam utazni, hogy megismerjem őket. De, most figyeljetek! Meghívtak mentornak, mert a társad, a másik mentor aki a Kapitóliumban várt volna rátok, nos...-Finnick habozott. Pielre nézett, majd rám, amitől úgy éreztem, elájulok.Szomorúan visszafordult Hinerhez.-Gyengélkedik.- Itt sóhajtott egyet- Vagyis, gyengélkedett.-fejezte be óvatosan mondatát, majd hátrébb lépett, mintha nem akarná, hogy Hiner előtte robbanjon fel.
-Caria...Caria meghalt? -kérdezi tágra nyílt szemmel.
Finnick lehajtotta a fejét, és csendesen megszólalt.
-Hiner, közönségünk van. Nem itt kéne megtárgyalni. Emellett, én itt vagyok, szóval örülnöd kéne, de úgy teszek, mintha nem sértődtem volna meg, amiért nem örülsz neki, hogy együtt mentorkodhatunk. Menj vissza a szobádba, már eleget foglalkoztál a srácokkal. Most én jövök.
Hiner a kezébe temeti az arcát, és némán zokogva kibotorkál a szobából.
 Ezt az egész gyors közjátékot döbbenten figyeltem. Az agyam keresni kezd az emlékeim között egy Caria nevű ember után. Azt hiszem, Finnick előtt egy évvel volt győztes, de nem sok fény maradt neki, hiszen egy évvel utána az emberek megismerhették Finnicket. Őszintén, már én is elfelejtette a részleteket róla. 
Gondolkozásomból Piel ébreszt fel.
 -És, most mi lesz a nap hátralévő részében? Csak ülünk itt némán?
Finnick szomorúan néz rá.
-Nem érted, hogy miért ülünk itt némán, ugye? Mindegy is. Két gyors kérdés: Mi a nevetek és.... Hol tartottatok Hinerrel?
Miután bemutatkozunk,  Piel szólal meg.
-Éppen az én képességeimről beszélgettünk.-mondja elégedetten. Elégedetten, most, hogy lement a lényegtelen felvonás, ami nem róla szól.
Már épp belekezdene a mondókájába, de előtte Finnick felém fordul. Felém! Nagyon igyekszek nem elfordulni és kínosan vigyorogni.
-Te már elmondtad, amit tudsz?
Bólintok, és állom Finnick tekintetét. 
-Mondd el újra, csak rövidebben. Fogy az időnk.
És én újra elmondok mindent, tudomást sem véve arról, hogy Piel dühösen köhécsel közben.
Mikor befejezem körülbelül ötperces mondandómat, Finnick megszólal.
-Remek. Hiner szerintem mindent elmondott, ami lényeges ehhez kapcsolódóan. Én még csak annyit tennék hozzá, hogy a háló, az remek dolog. Csapdákat állíthatsz, rádobhatod az ellenségeidre, könnyen vihető, és ha van ott víz, biztos lesz foltosgyilok is. A kapitóliumi speciálisan terelt és tisztított vízben már évtizedek óta benne van az az anyag, amitől a legjobban nő. 
-Ezt honnan tudod?-kérdezem kíváncsian.
-Én sok mindent tudok arról, hogyan segíthetek a kiválasztottaknak.-mondja Finnick titokzatosan, de én észreveszem a fáradtságot ebben a titokzatoskodózásban. Fáradt tiltakozást az igazság kitudódása ellen. De nincs időm elgondolkozni ezen, mert Piel közbevág.
-Jöhetnék már végre én? Elegem van, hogy olyan, mintha itt sem lennék! 
-Jaj, bocsánat, már megint felzaklattalak?-kérdem gúnyosan. Mintha nekem jó lenne a túlélési lehetőségeimet taglalni!
-Nem, de attól még elegem van belőled!-válaszol Piel, és ökölbe szorítja a kezét.
-Gond, hogy nem rólad szól az egész nap?-kiáltok vissza.
-Idióta!
-Ezt rád mondhatnám!
-Hú, ti aztán tudtok veszekedni!-szól Finnick, aki eddig döbbenten bámult minket.-Legjobb lesz, ha most megadjuk a kellő figyelmet Pielnek. Akkor talán nem lesz ilyen ingerült. Talán majd tud másokra is tekintettel lenni. Annie, menj vissza a lakosztályodba! Ott vár az ebéd.
-Te most kiküldesz engem?-kérdem döbbenten.
-Igen. Pielnek nehéz magára figyelnie, ha ott vagy te is.
Elfojtok egy nevetést, és vidáman fordulok meg, amíg Piel némán hápog felháborodásában.
Visszafelé menet még hallom Finnick hangját.
-Szóval, haver, most már elmondhatod, mivel akarsz nyerni. Összpontosíthatsz a számodra igazán fontos dologra...Magadra.  

~~~

A szobámban felséges ebéd vár egy asztalon a szoba közepén. Soha nem láttam még ilyet. Valamiféle szószos hús, egzotikus gyümölcsökkel megrakva, édes ízű víz, és rengeteg sütemény. Fél órán át tömöm magam, mert valami isteni az étel.
 Aztán hirtelen a sarokból előhúzódik egy tévé a falból, és bekapcsol, Panem himnuszát hallhatva.
Olyan hirtelen, hogy leesek a székről, de szerencsére a puha szőnyegre. Feltápászkodom, és kíváncsian nézem az adást. A Negyedikben egy utcában egy tévé van valahol az utca közepén, és Viadalokkor összeterelnek minket a Békeőrök, hogy nézzük. De egyébként sosincs bekapcsolva.
-Jó napot, Panem!-harsogja Caesar Flickerman, az általános műsörvezető hangja, miközben valamelyik körzet Aratását láthatjuk-Ma volt az év legnagyobb eseményének kezdete, ahol kiválasztották a szerencsés játékosokat a Viadalra!
 Levetítik az összes körzet aratását. Nem nagyon maradnak meg az arcok, csak néhány feltűnőbb figuráé.
Alligne, a fiú a Harmadikból. Fél szeme szürke, nem is lát vele. Holia, a lány a Másodikból úgy néz ki, mint egy vadállat. Összenőtt szemöldök, durva vonások, vicsorgás, és őrült tekintet. Nem szeretnék vele összekülönbözni. Peter, a fiú a Tizenkettedikből. Tizenkét éves, vézna, apró. Majdnem megkönnyezem, amikor látom, ahogy a szülei kiáltoznak neki.
Aztán a képernyő elsötétül, én pedig az ágyra vetem magam, és nézem az elsuhanó zöld-kék-szürke foltokat.
Nem gondolkozok semmin, nem tudnék most gondolkodni. Csak nézek.
 Hamarosan megérkezik a vacsora egy Avoxxal, de hozzá sem nyúlok, annyira teleettem magam ebédnél.
Amikor látom, hogy már sötét van kint, átöltözök az ágyon talált zöld póló-nadrágba. Már épp lehunynám a szemem, amikor Finnick hangját hallom és lépteket.
-Hiner, én tényleg nem tudok többet, de rajtad segíthetek még. Nagy bajban vagy.
-Ugyan miért?-hallom Hiner szomorú hangját.
-Gyerünk a 3-as kabinba. Ott senki sem hall minket.
Izgatottan hallgatom az elhaló léptek zaját. Mi történik? Miért van Hiner veszélyben?
Nem mehetek ki. Észrevesznek, vagy nem is tudom, valami biztos rosszul sül el.
Gondolkozom. Mit tegyek?
Végül a kíváncsiságom győz, kilépek az ágyból, kinyitom az ajtót, és elkezdek haladni a 3-as kabin felé.
 




 


 

Részlet a  hamarosan megjelenő 3. fejezetből:

És ekkor kinyílik az ajtó, amin belép a körzetünkben legendának számító Finnick Odair.
(...)
-Helló mindenkinek-köszön ragyogó mosollyal-Bocsánat a késésért. Akadt egy kis problémám a reggelivel. Finnick Odair vagyok, de ezt ti már biztosan tudjátok. Mindenki tudja, hogy ki vagyok.-Megköszörüli a torkát, amíg mi továbbra is döbbenten bámultunk rá.-Szóval, miről is maradtam le?
-Semmi fontosról-szalad ki a nyelvemen.
Finnick úgy néz rám, mintha  nem számított volna rá, hogy valaki ilyen gyorsan fel tud ocsúdni a döbbenetből, amit a jelenléte okoz.
-Az remek! De nem kéne ilyen hangsúllyal mondanod, amíg nem vagy legalább akkora ember, mint én-feleli felvont szemöldökkel Finnick.
...

Ilyen lenne könyvként az én KIS blogom :D

Tetszik?

Sziasztok! Extrafullos bocsánat, mert nem volt bejegyzés múlt héten...szünetben ellustulok, és szombat-vasárnap valamiért nem engedte az írást..Amikor az Új bejegyzésre kattintottam, egy ERRORt írt ki. Most pedig valamiért nem engedi a kb. negyven sornál hosszabb bejegyzést, és ha túllépem ezt, kitörli az egész bejegyzést...

 Finnick Odair megjelenik..aki tudja, hogy kezdődött a kapcsolata Annie-vel, tudja, mi kapcsán. A kérdés, hogy Hinerrel mi lesz? Elfecseghet szerintetek egy ilyen fontos titkot Leslianáról büntetés nélkül? Hamarosan meg tudjuk, hogy Annie mit gondol a Kapitóliumról, a felhajtásról, a felkészítésről... Ugyanazon megy át, mint Katniss...De máshogy fogja kezelni azt. És a nagy est, az interjúk..Hogy sikerülnek Annie-nek?

Kiderül, amint megnézettem valakivel a gépem, hátha vírust kapott-e! ;)

Várható egy terv arról, hogy nézne ki a mi könyvborítónk! (minden blogosnál láttam ilyet, szóval...:)

Aki tudja, mi baja a google blogerrnek, írhat megjegyzést! Viszlát! :)

Különrész

Lesliana Torrier története

Lesliana egyedül sírt egy barátságtalan kapitóliumi szobában.
A falak szuperbiztosan le voltak zárva. Minden szürke, semmi napfény, csak a falakon volt egy kicsi piros lámpa, hogy sokkolóval sújtsák, ha esetleg  fel merészelne állni. Merthogy, akkor körülbelül fél órányi mászással kijutna az irdatlan magas rabszobából. Ilyenekben tartották a kapitóliumi embereket, akik rossz dolgokat követtek el. Vagy akiknek a szülei rossz dolgokat követtek el.
Ugyanis Lesliana szülei nagyon rossz dolgot követtek el. Ellenszegültek a Kapitóliumnak. Az otthonuknak! Lesliana valahányszor arra próbált gondolni, hogy a szüleinek igaza volt, utálta magát. Elvégre a Kapitólium volt az otthonuk! Ezeknek a gondolatoknak okozója mondjuk a gondolatmódosítás volt, amit pár perce végeztek rajta egy műtőszobában, de a tizenöt éves Lesliana ezt nem tudhatta. Így most arra gondolt, hogy talán jogos volt látnia, ahogy robbanókötéllel szorítják össze szüleit, ami két másodpercet hagy nekik az életükből, és darabokra robbantja őket.
 Abban az időben a Kapitóliumi emberek lázadozni kezdtek, amikor megtudták, hogy Avoxokat tartanak a palotában. Hogy csinálhatnak velük ilyet? Hogyan? A kapitóliumaknál akkor szakadt el a cérna, amikor megtudták, hogy még az Avoxok gyerekeit is nyelvtelenítik és bezsuppolják a palotába hogy ne árulhassák el a hazát, és csak úgy kedvtelésből. De a sekélyes népnek ez már túl sok volt. Közöttük élőket gyilkoltak és vagdosták a nyelvüket a barátaiknak. Ettől az emberek petíciókat irattak alá az utcákon az elnök ellen, emlékművekre írták rá, hogy NE BÁNTSÁTOK NÉPETEKET! Persze ezek az emberek idővel eltűntek, de a zavargások folytatódtak. Így állt a helyzet, de a kapitóliumi főemberek nem hagyták abba az Avoxosítást...Sőt, egy ideig az ellenszegülőket inkább szétrobbantották, mint nyelvtelenítették. Mint Lesliana szüleit. Ők is a lázadókhoz tartoztak, és amikor lányukat magukkal rángatva menekülni próbáltak az utcákon, mert Békeőrök csapata rontott rájuk. Majd Lesliana szüleire robbanókötelet dobtak, Leslianát pedig elkábították, érzéseit-gondolatait a történtekről manipulálták, majd, hogy várjon csk nyugodtan az ítélethozatal közben, berakták a rabszobába, ahol csak ülnie szabad.
 És ő inkább elsírta magát. Nem tudta elképzelni, hogy a csodás főemberek hogy bánhattak ilyen gonoszan vele. Persze a gondolatait manipulálták, és úgy érezte, hogy igazságosan csinálták e szörnyűségeket vele, de azért rosszul érezte magát.
Ekkor kinyílt alatta a föld, és leesett egy műtőterembe. Egy ágyra. A nyaka, a keze és a lába közé vaspánt fonódott, lazán, de el nem engedően az ágyhoz szorítva a lányt. Körülötte minden fehér, a falon különböző furcsa műszerek, csövek és nagyon ijesztő kések.  Vele szemben kinyílt az ajtó, és egy arcot takaró, fehér maszkos ember lépett be. Mozdulatai gépiesek voltak, mintha már rutinból csinálni mindent. Miközben a kések között matatott, megszólalt a maga recsegős hangján.
-Most Avox leszel. Fájdalomcsillapítót sajnos nem adunk be, pazarlás lenne. Csak pár hónapig fog fájni!
Lesliana tovább zokogott, mert még sosem volt ilyen helyzetben. Agyát elködösítette a kétségbeesés. Össze akarta szorítani száját, hogy ne vághassák le a nyelvét, de pont akkor fölé hajolt az orvos, és szájába tömött egy fémdarabot, ami rögtön szétfeszítette állkapcsát. A doktor levett egy kést, és miközben az élezte, elmagyarázott ár dolgot.
-Lazítsd el a nyelved, és most próbálj meg l hangot kiadni, attól jobban érzéketlenedik. A nyelved közepénél kezdem, majd hátul szétválogatom a beszélőidegeidet, hogy ne tudj selypítősen megszólalni se. Ne zokogj, mert akkor még a fejed is fájni fog.
Lesliana befejezte a sírást. Ha most azzá fogják változtatni, aminek a változtatás ellen küzdöttek, akkor nem fogják fájdalomtól ködös aggyal szörnnyé változtatni. Nyögött egyet, aztán elkezdte az l hangot, akármennyire is fájt a feszítő fémdarabtól.  Behunyta a szemét. Hallotta az orvos lépteinek hangját.

 Aztán hideg fém hasított a nyelvébe, olyan könnyen szelte ketté, mint kés a vajat. Olyan fájdalmat érzett, amilyet még soha. Mintha az érzéseiben keletkezett fájdalmat egybesűrítették volna, és kiengedték volna a nyelvénél. Üvölteni akart, de csak f hangot tudott kiadni, ami idiótán hangzott. Kinyitotta a szemét, és egy, az ingén keletkező vértócsát látott.
 Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és belépett maga az elnök. Snow elnök. Negyven körül, de már olyan hideg fények égnek a szemében, mintha ezer éve gyilkolna. Megszólalt, de Lesliana alig hallotta a fájdalomtól.
-Állj! Fedius doktor, azonnal szereljen rá egy műenyelvet! Majd később elmondom! Tegye meg most!
Fedius ellenkezni próbált.
-De, uram, maga Peridif parancsnok adta ki a parancsot, hogy le kell vágni a nyelvét, így...
-Nem érdekel! Műnyelvet, kérem!-Ez a kérem eléggé fenyegetően hangzott Snow szájából. Mintha már tudná, hogy a palotában az emberek értik, mit jelent a kérem az elnök szájából. Most azonnal, vagy atomjaira hullasztom magát.
 Fedius doktor gyorsan Leslianára szerelte a műnyelvet. Úgy nézett ki, mintha telesen igazi nyelv lenne, de hideg fémből volt. Először valami kenőcsöt kent a nyelvcsonkra, ami megtartotta a műnyelvet. Leslianát pedig újra elkábították, és az elnök mellett ébredt fel. Egy nagy, fehér, szürke csíkos szobában, ágyban fekve. A szobában nem volt semmi, csak két ablak, amik mögött a palota tornyai nyújtózkodtak, és három szék egymás mellett. Egyiken vetítő, egy másikon Snow elnök.

~~~

-Szép napunk van kedvesem, nem igaz?-szólalt meg Snow.

Lesliana óvatosan válaszolt.

-Mi-mi-miért hoz-zo-ott id-ide, elnök ur-rram?-Lesliana csak dadogni tudott, és minden betű fájt pótnyelve mögött.

-Kedvesem, bizonyára észrevetted a haszontalan zavargásokat. Én ezt megállítom.-válaszol az elnök. 

Lesliana értetlenül meredt rá. Hogyan?-akarta kérdezni, de rájött eddig is milyen pofátlan volt, ezért alázatosan-dadogva szólt.

-É-és mit akar tenni-i velem, ur-uram? Me-mert én nagyo-on szí-szíves-sen állok-ok ren-rendelkez-kezésük-kezésükre, u-u-uram.

Az elnök hidegen elmosolyodott.

-Ezt igazán jó hallani. Van kedved megnézni a videót? 

Elfordult, majd benyomott egy gombot a vetítőn, és Lesliana megnézhette a kisfilmet...

-Borzalmas állapotban találtunk egy árva kislányt a városban.-mondta egy hang, miközben az eszméletlen Lesianát mutatták a képernyőn. Lefotózták a fűre fektetve, eszméletlenül, miután elkábították. Ez világos.-Ő leszidta az embereinket és kiabált velük, sértegette őket. De a mi jóságos elnökünk ahelyett, hogy elítélte volna, megmentette! Meggyógyíttatta, és állást adott neki! Befogadta a palotába! Megható történet! Hamarosan hallhatják a lányt az esetről.-fejezte be a hang, miközben nyálas zene ment, és Lesliana képét mutogatták. Aztán a kép elsötétült.

Lesliana se köpni, se nyelni nem tudott. Nemhogy megszólalni. Így Snow elnök törte meg a csendet.

-Mától a Negyedik Körzet kiválasztottainak kísérője vagy, ugyanis az előző...khm...sajnos fellázadt, és elhalálozott. A történeted mostantól ez. Ez a kisfilm. Persze, ha még több fájdalmat akarsz, elintézhető, de az emberek végre megnyugodtak, és ez így van rendjén. Szóval, mostantól hálásnak kell lenned nekem.

Lesliana szíve kezdett megnyugodni, de az elnököt továbbra is utálta.

-Há-hálás vagy-vagyok önnek, eln-elnök ú-úr.

 Snow elmagyarázta Leslianának, hogy mi lesz és hogyan. Mostantól Lesliana hálás és megtört, de jó kísérő. A palotában lakik, de a legkisebb ellenállás jele-és halott ember. 

Snow elnök kiment. Leslianáért hamarosan jöttek az emberek. És sok év eltelt. De azóta minden mozdulatában és szavában benne volt ez a történet.

Ez Lesliana Torrier története.