2. fejezet

Reggel már valamivel elviselhetőbb a lelkiállapotom. De csak valamivel.
Korán fölkelek, ezért valójában nagyon fáradtnak kellene lennem, hiszen alig aludtam valamit, de furcsán ébernek érzem magam...de mégsem. Olyan, mintha fáradt lennék, de közben az éberség mindig a fáradtság helyére akarna állni. Mintha...belém vezetnék az éberséget. Aztán, amikor a karomra nézek, rájövök, hogy pontosan erről van szó. A tiszta, fehér takaró alatt pihenő bal karomba egy cső van vezetve. Egy nagy, szürke gépbe vezet. Nem érzek fájdalmat se. Ha nem nézek oda, lehet, hogy észre sem veszem.
De így észreveszem, és egy nagyon hangosat sikoltok. Ösztönösen odanyúlok, és megpróbálom kihúzni, azonban minél jobban húzom, annál jobban tapad a karomra, így inkább abbahagyom.
   A sikítozásra azonban úgy látszik, figyelmes lesz más is, mert kopognak az ajtón.
Nem akarom, bejöjjön valaki. Hamarosan meg fognak ölni, márpedig egy halott ember szobájába nem szoktak bejönni, vagyis, a Negyedik Körzetben nem. Milyen furcsa szokásaik vannak még a kapitóliumi embereknek!
Vékony, éles hang szólal meg, amelyet egyből felismerek.
-Annie dr-drágám! Lesliana vagyok. Be-bejöhetek?-kérdezi dadogva. Ezt nem tudom hova tenni.Egyáltalán nem ismerem, de attól még nem gondolom, hogy egy kapitóliuminak dadogni lenne szabad.
Nem akarom, hogy bejöjjön. Egy ismeretlen, száguldó helyen vagyok, cső van a karomban, és hamarosan meghalok, ezért mindentől félek. Amikor ezt végiggondolom, hirtelen nagyon le akarom dobni magamról ezt az idegen takarót, ki akarok kelni ebből az idegen ágyból, és ki akarok ugrani az ablakon, és futni egyenesen az otthonomig. Könny szökik a szemembe, de fekete foltok is kezdenek táncolni előttem, és mivel nem engedhetem, hogy még egyszer elájuljak, kipislogom a könnyeket a szememből, és nagy levegőt veszek.
Lesliana újra kopog.
-Gyere be!-kiáltok erőtlenül.
Lesliana benyit, és sajnos részem lehet abban a szörnyű látványban, hogy néz ki egy kapitóliumi feje reggel.
  A ruhája teljesen normális (már amennyiben normálisnak lehet nevezni egy Kapitóliumból származó ruháját): szürke, hosszú ujjú ruha, amelynek végén fodor van, lefelé egy nagyon hosszú szoknya, ami teljesen rátapad a lábára egészen a térdéig, onnantól ugyanolyan bő fodros, mint a ruha ujja. A derekánál egy hatalmas, kék masni van. A cipője pedig egy ugyanilyen kék, csillogó és vagy tizenöt centi magas sarokkal rendelkező zárt cipő. Hogy a francba tud ebben járni? Nem sokat gondolkozok rajta, mert meglátom a fejét.
  Az iszonyat magas haja egy mocsárzöld kartonpapírba van csomagolva, valami formázót fedhet, mert itt-ott felszakadozott, és kilátszik alóla valami műanyag meg a kék, undorító kinézetű és szagú trutyival bekent haja. Az arcán ugyanilyen, csak piros izé, csak a szeme, a szája és az orra látszik ki, egyébként teljesen piros a feje. A karjára egy lámpa van erősítve, amely egészen a feje fölé elér, és meleg, sárga fénnyel plusz halk zúgással (gondolom) szárítja a kencéket. A szagtól hányinger kerülget, és valószínűleg elég döbbent képet vágok, mert Lesliana aggódva megszólal:
-Mi-minden rendben, kedves Ki-kiválasztottam?-aztán a karomra néz, arra, amelyikből a cső áll ki.-Jaj! E-ezen a vonaton nincsenek re-rendes A-av-avoxok!
Miközben odaszalad hozzám, és a bonyolult gombokat nyomkodja a gépen, felocsúdok a döbbenetből, amit Lesliana arca és haja okozott (itt biztos mindenki így néz ki reggel, úgyhogy hagyom is, nem kérdezek erről), és kíváncsian faggatom kísérőmet.
-Mi az az Avox?
Lesliana nem válaszol rögtön, és bár a zöld masszától nem látom pontosan, de mintha fájdalmasan megrándulna az arca. Még harminc másodperc gombbabrálás után megszólal.
-Az Avoxok olyan, régen kapitóliumiak, akik megszegték hűségüket a Kapitóliummal szemben, ezért nekik...-Lesliana nagy levegőt vesz-...Nekik kivágják a nyelvüket, és szolgálót csinálnak belőlük.
 Hirtelen nem tudom, mit gondoljak. Eddig csak féltem a Kapitóliumban élőktől, talán még utálni is féltem tőlük. De most olyan undort érzek a gyomromban, hogy már szinte szédülök tőle. Fordul egyet velem a világ, és a félelmem tömény gyűlöletbe megy át, amit, érzem, sosem tudok majd megváltoztatni. A szemem elé egy másodpercre vörös ködöt von a düh, hogy hogy mernek olyanokat bántani, akiknek igazuk van, hogy ellenük, a Kapitólium  fordulnak (bár magam sem tudom, miért). Megfogadom magamban, hogy bosszút állok az Avoxokért, bár magm sem tudom, hogyan.
 Aztán tovább kérdezősködöm remegő hanggal. Részben a düh, részben a folyamatos félelem miatt.
-Mi a napirend?
Lesliana elsorolja. Reggeli.Ismerkedés a mentorunkkal, Hiner-rel, aki a 63. Éhezők Viadalán nyert, és Leslian szrint nagyon kedves férfi, de nagy részben a szerencsének köszönhette, hogy nyert, ugyanis egy vihar alkalmával, amikor már csak 3-an voltak rajta kívül, mind a háromba belecsapott egy villám, mert a Bőségszarunál már csak Hiner, egy Első Körzetes, egy Második Körzetes volt, a kettő egymás hátának vetve volt, és egy villám beléjük csapott, egy Hatodik Körzetes pedig valahol egy magas fa tetején kapott elektromosságot. De Lesliana szerint azért Hiner Lerath harcolni is tud, különféle technikákkal.
Szóval ezután ebéd, megnézzük a többi Kiválasztott Aratását, majd vacsora, fürdés, alvás, és hajnalban megérkezünk a Kapitóliumba. (Feltűnik, hogy Lesliana most egyáltalán nem vihorászik.)
Nem rossz napirend.

~~~ ~~~ ~~~

Miután Lesliana végre kiszabadít a csőből, és elmagyarázza, hogy ettől egy kicsit felébredek, különben talán örökre elaludtam volna, kisétál, és odaveti, hogy két ajtóval arrébb, balra találkozás negyed óra múlva, öltözzek át, és üljek a tükrömhöz, nyomjam meg a jobb oldali kék gombot, ha frizurát akarok két perc alatt, kimegy, és én odalépek a fotelek melletti szekrényemhez. Kinyitom, és megannyi gyönyörű kék, zöld és halványlila színek mindenféle árnyalataiban játszó ruhák látványa tárul a szemem elé. Ott van a tegnapi ruhám is, de ki van fehérítve, átvarrva és borzasztó szaga van, így kénytelen vagyok mást választani. A szekrény bal oldalán kis, gesztenyebarna fiókos szekrényke áll. Rajta egy lámpa és a kagylónyakláncom. Kihúzom a fiókjait. Az elsőben fehérneműk, a másodikban cipők vannak, kizárólag magas sarkúak. 

  Kiválasztok egy kényelmes fehérneműszettet, egy kék, fehér pöttyös hosszú ujjút flitterekkel a nyakán és az ujján. Elég hivalkodó a dekoltázsa, de legalább nincs agyonvágva annyira, mint a többi ruha. Mellé egy lila térdnadrágot választok. Kellemes anyaga van. Felveszek egy fehér cipőt rövid zoknim alá. Azt a cipőt veszem fel, melyiknek a legkisebb sarka van. Felkapom a nyakláncom is.

 Bizonytalanul odaülök a tükör elé, és megnyomom a jobb oldali kék gombot. Erre villámgyorsan robotbúra ugrik elő a plafonból, a fejemre megy, majd zúgás kíséretében zselét és vizet, majd szelet érzek a fejemen. Lehunyom a szemem, és pár perc múlva már egy púderezett arcú, dús és fényes hajú lányt látok a tükörben. A döbbenet hatása alatt kimegyek a folyosóra, a Leslina által megadott irányba. a folyosón minden szürke, kivéve az ablakok felőli oldal, mert az teljesen fekete, semmit nem látni. Gondolom, nem szabad látnunk, amerre most haladunk. Benyitok az étkezőkocsiba, és leesik az állam.

Egy nyolcemeletes tálca van a hatalmas asztalon. Az alján húsok, szalonnák, szalámik vannak, fölötte nyolcvanféle sajt, a harmadikon a lekvárok legkülönfélébb változatai, majd csoki, fahéj- és vaníliakrémek következnek, fölötte saláták, afölött zöldségek, majd gyümölcsök, és végül kis sütemények, amik papírba vannak csomagolva, és a tetejükön színes krém van. A tálca mellett, középen háromféle gyümölcslé, kétféle kávé (anya nagy ritkán ilyet is ivott), és tej.

Az asztalnál kényelmes székek vannak elhelyezve. Piel Sihgun már ott ül. Ő az egyetlen, akitől itt nem félek. Nem ismerem ugyan, de tudom, hogy ő is ott élt a körzetemben, és hogy ő is ugyanúgy érezhet, mint én. Felém biccent, aztán hatalmas szemekkel eszik tovább, úgy látszik, ő is meg van döbbenve az ételektől és italoktól. Lesliana egy, az asztal mögötti, ablak felőli fotelen ül, csillag alakúra zselézve a haja, arcán is fekete csillagok éktelenkednek. Mellette egy huszonéves, sűrű, szőke hajú ember, akinek a száján egy hatalmas varrás van. Durvák a vonásai, de a szeme sarkában nevetőráncok vannak. Ő csillogó, kék öltönyt visel és szürke nadrágot. Elmélyülten beszélgetnek. Amikor meglátnak, odaülnek az asztalhoz. A sarokban egy tetőtől talpig kék, tapadós ruhában lévő ember, csak a feje van ki, amin fekete smink van, fekete rúzs, fekete szemhéj, és fekete a haja is. Ő egy Avox, tippelek magamban. Én is leülök az asztalhoz, a tányéromon egy kenyér van. Megpakolom salátával és sajttal, mellé gyümölcslevet öntök a poharamba. Meg sem szólalunk vagy húsz percig, csak eszünk. Majd Lesliana hirtelen feláll, és kimegy.
-Viszlát, ked-kedveseim! Kel-kellemes beszélgetést!-köszön el.
Hiner arcáról hirtelen leolvad a mosoly, és suttogva hozzánk szól.
-Legyetek elnézőek Leslianával! Belőle is Avoxot akartak csinálni. És le is vágták a fél nyelvét.
Döbbenten bámulunk rá, majd mesélni kezd.