Különrész

Lesliana Torrier története

Lesliana egyedül sírt egy barátságtalan kapitóliumi szobában.
A falak szuperbiztosan le voltak zárva. Minden szürke, semmi napfény, csak a falakon volt egy kicsi piros lámpa, hogy sokkolóval sújtsák, ha esetleg  fel merészelne állni. Merthogy, akkor körülbelül fél órányi mászással kijutna az irdatlan magas rabszobából. Ilyenekben tartották a kapitóliumi embereket, akik rossz dolgokat követtek el. Vagy akiknek a szülei rossz dolgokat követtek el.
Ugyanis Lesliana szülei nagyon rossz dolgot követtek el. Ellenszegültek a Kapitóliumnak. Az otthonuknak! Lesliana valahányszor arra próbált gondolni, hogy a szüleinek igaza volt, utálta magát. Elvégre a Kapitólium volt az otthonuk! Ezeknek a gondolatoknak okozója mondjuk a gondolatmódosítás volt, amit pár perce végeztek rajta egy műtőszobában, de a tizenöt éves Lesliana ezt nem tudhatta. Így most arra gondolt, hogy talán jogos volt látnia, ahogy robbanókötéllel szorítják össze szüleit, ami két másodpercet hagy nekik az életükből, és darabokra robbantja őket.
 Abban az időben a Kapitóliumi emberek lázadozni kezdtek, amikor megtudták, hogy Avoxokat tartanak a palotában. Hogy csinálhatnak velük ilyet? Hogyan? A kapitóliumaknál akkor szakadt el a cérna, amikor megtudták, hogy még az Avoxok gyerekeit is nyelvtelenítik és bezsuppolják a palotába hogy ne árulhassák el a hazát, és csak úgy kedvtelésből. De a sekélyes népnek ez már túl sok volt. Közöttük élőket gyilkoltak és vagdosták a nyelvüket a barátaiknak. Ettől az emberek petíciókat irattak alá az utcákon az elnök ellen, emlékművekre írták rá, hogy NE BÁNTSÁTOK NÉPETEKET! Persze ezek az emberek idővel eltűntek, de a zavargások folytatódtak. Így állt a helyzet, de a kapitóliumi főemberek nem hagyták abba az Avoxosítást...Sőt, egy ideig az ellenszegülőket inkább szétrobbantották, mint nyelvtelenítették. Mint Lesliana szüleit. Ők is a lázadókhoz tartoztak, és amikor lányukat magukkal rángatva menekülni próbáltak az utcákon, mert Békeőrök csapata rontott rájuk. Majd Lesliana szüleire robbanókötelet dobtak, Leslianát pedig elkábították, érzéseit-gondolatait a történtekről manipulálták, majd, hogy várjon csk nyugodtan az ítélethozatal közben, berakták a rabszobába, ahol csak ülnie szabad.
 És ő inkább elsírta magát. Nem tudta elképzelni, hogy a csodás főemberek hogy bánhattak ilyen gonoszan vele. Persze a gondolatait manipulálták, és úgy érezte, hogy igazságosan csinálták e szörnyűségeket vele, de azért rosszul érezte magát.
Ekkor kinyílt alatta a föld, és leesett egy műtőterembe. Egy ágyra. A nyaka, a keze és a lába közé vaspánt fonódott, lazán, de el nem engedően az ágyhoz szorítva a lányt. Körülötte minden fehér, a falon különböző furcsa műszerek, csövek és nagyon ijesztő kések.  Vele szemben kinyílt az ajtó, és egy arcot takaró, fehér maszkos ember lépett be. Mozdulatai gépiesek voltak, mintha már rutinból csinálni mindent. Miközben a kések között matatott, megszólalt a maga recsegős hangján.
-Most Avox leszel. Fájdalomcsillapítót sajnos nem adunk be, pazarlás lenne. Csak pár hónapig fog fájni!
Lesliana tovább zokogott, mert még sosem volt ilyen helyzetben. Agyát elködösítette a kétségbeesés. Össze akarta szorítani száját, hogy ne vághassák le a nyelvét, de pont akkor fölé hajolt az orvos, és szájába tömött egy fémdarabot, ami rögtön szétfeszítette állkapcsát. A doktor levett egy kést, és miközben az élezte, elmagyarázott ár dolgot.
-Lazítsd el a nyelved, és most próbálj meg l hangot kiadni, attól jobban érzéketlenedik. A nyelved közepénél kezdem, majd hátul szétválogatom a beszélőidegeidet, hogy ne tudj selypítősen megszólalni se. Ne zokogj, mert akkor még a fejed is fájni fog.
Lesliana befejezte a sírást. Ha most azzá fogják változtatni, aminek a változtatás ellen küzdöttek, akkor nem fogják fájdalomtól ködös aggyal szörnnyé változtatni. Nyögött egyet, aztán elkezdte az l hangot, akármennyire is fájt a feszítő fémdarabtól.  Behunyta a szemét. Hallotta az orvos lépteinek hangját.

 Aztán hideg fém hasított a nyelvébe, olyan könnyen szelte ketté, mint kés a vajat. Olyan fájdalmat érzett, amilyet még soha. Mintha az érzéseiben keletkezett fájdalmat egybesűrítették volna, és kiengedték volna a nyelvénél. Üvölteni akart, de csak f hangot tudott kiadni, ami idiótán hangzott. Kinyitotta a szemét, és egy, az ingén keletkező vértócsát látott.
 Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és belépett maga az elnök. Snow elnök. Negyven körül, de már olyan hideg fények égnek a szemében, mintha ezer éve gyilkolna. Megszólalt, de Lesliana alig hallotta a fájdalomtól.
-Állj! Fedius doktor, azonnal szereljen rá egy műenyelvet! Majd később elmondom! Tegye meg most!
Fedius ellenkezni próbált.
-De, uram, maga Peridif parancsnok adta ki a parancsot, hogy le kell vágni a nyelvét, így...
-Nem érdekel! Műnyelvet, kérem!-Ez a kérem eléggé fenyegetően hangzott Snow szájából. Mintha már tudná, hogy a palotában az emberek értik, mit jelent a kérem az elnök szájából. Most azonnal, vagy atomjaira hullasztom magát.
 Fedius doktor gyorsan Leslianára szerelte a műnyelvet. Úgy nézett ki, mintha telesen igazi nyelv lenne, de hideg fémből volt. Először valami kenőcsöt kent a nyelvcsonkra, ami megtartotta a műnyelvet. Leslianát pedig újra elkábították, és az elnök mellett ébredt fel. Egy nagy, fehér, szürke csíkos szobában, ágyban fekve. A szobában nem volt semmi, csak két ablak, amik mögött a palota tornyai nyújtózkodtak, és három szék egymás mellett. Egyiken vetítő, egy másikon Snow elnök.

~~~

-Szép napunk van kedvesem, nem igaz?-szólalt meg Snow.

Lesliana óvatosan válaszolt.

-Mi-mi-miért hoz-zo-ott id-ide, elnök ur-rram?-Lesliana csak dadogni tudott, és minden betű fájt pótnyelve mögött.

-Kedvesem, bizonyára észrevetted a haszontalan zavargásokat. Én ezt megállítom.-válaszol az elnök. 

Lesliana értetlenül meredt rá. Hogyan?-akarta kérdezni, de rájött eddig is milyen pofátlan volt, ezért alázatosan-dadogva szólt.

-É-és mit akar tenni-i velem, ur-uram? Me-mert én nagyo-on szí-szíves-sen állok-ok ren-rendelkez-kezésük-kezésükre, u-u-uram.

Az elnök hidegen elmosolyodott.

-Ezt igazán jó hallani. Van kedved megnézni a videót? 

Elfordult, majd benyomott egy gombot a vetítőn, és Lesliana megnézhette a kisfilmet...

-Borzalmas állapotban találtunk egy árva kislányt a városban.-mondta egy hang, miközben az eszméletlen Lesianát mutatták a képernyőn. Lefotózták a fűre fektetve, eszméletlenül, miután elkábították. Ez világos.-Ő leszidta az embereinket és kiabált velük, sértegette őket. De a mi jóságos elnökünk ahelyett, hogy elítélte volna, megmentette! Meggyógyíttatta, és állást adott neki! Befogadta a palotába! Megható történet! Hamarosan hallhatják a lányt az esetről.-fejezte be a hang, miközben nyálas zene ment, és Lesliana képét mutogatták. Aztán a kép elsötétült.

Lesliana se köpni, se nyelni nem tudott. Nemhogy megszólalni. Így Snow elnök törte meg a csendet.

-Mától a Negyedik Körzet kiválasztottainak kísérője vagy, ugyanis az előző...khm...sajnos fellázadt, és elhalálozott. A történeted mostantól ez. Ez a kisfilm. Persze, ha még több fájdalmat akarsz, elintézhető, de az emberek végre megnyugodtak, és ez így van rendjén. Szóval, mostantól hálásnak kell lenned nekem.

Lesliana szíve kezdett megnyugodni, de az elnököt továbbra is utálta.

-Há-hálás vagy-vagyok önnek, eln-elnök ú-úr.

 Snow elmagyarázta Leslianának, hogy mi lesz és hogyan. Mostantól Lesliana hálás és megtört, de jó kísérő. A palotában lakik, de a legkisebb ellenállás jele-és halott ember. 

Snow elnök kiment. Leslianáért hamarosan jöttek az emberek. És sok év eltelt. De azóta minden mozdulatában és szavában benne volt ez a történet.

Ez Lesliana Torrier története.

2. fejezet

Reggel már valamivel elviselhetőbb a lelkiállapotom. De csak valamivel.
Korán fölkelek, ezért valójában nagyon fáradtnak kellene lennem, hiszen alig aludtam valamit, de furcsán ébernek érzem magam...de mégsem. Olyan, mintha fáradt lennék, de közben az éberség mindig a fáradtság helyére akarna állni. Mintha...belém vezetnék az éberséget. Aztán, amikor a karomra nézek, rájövök, hogy pontosan erről van szó. A tiszta, fehér takaró alatt pihenő bal karomba egy cső van vezetve. Egy nagy, szürke gépbe vezet. Nem érzek fájdalmat se. Ha nem nézek oda, lehet, hogy észre sem veszem.
De így észreveszem, és egy nagyon hangosat sikoltok. Ösztönösen odanyúlok, és megpróbálom kihúzni, azonban minél jobban húzom, annál jobban tapad a karomra, így inkább abbahagyom.
   A sikítozásra azonban úgy látszik, figyelmes lesz más is, mert kopognak az ajtón.
Nem akarom, bejöjjön valaki. Hamarosan meg fognak ölni, márpedig egy halott ember szobájába nem szoktak bejönni, vagyis, a Negyedik Körzetben nem. Milyen furcsa szokásaik vannak még a kapitóliumi embereknek!
Vékony, éles hang szólal meg, amelyet egyből felismerek.
-Annie dr-drágám! Lesliana vagyok. Be-bejöhetek?-kérdezi dadogva. Ezt nem tudom hova tenni.Egyáltalán nem ismerem, de attól még nem gondolom, hogy egy kapitóliuminak dadogni lenne szabad.
Nem akarom, hogy bejöjjön. Egy ismeretlen, száguldó helyen vagyok, cső van a karomban, és hamarosan meghalok, ezért mindentől félek. Amikor ezt végiggondolom, hirtelen nagyon le akarom dobni magamról ezt az idegen takarót, ki akarok kelni ebből az idegen ágyból, és ki akarok ugrani az ablakon, és futni egyenesen az otthonomig. Könny szökik a szemembe, de fekete foltok is kezdenek táncolni előttem, és mivel nem engedhetem, hogy még egyszer elájuljak, kipislogom a könnyeket a szememből, és nagy levegőt veszek.
Lesliana újra kopog.
-Gyere be!-kiáltok erőtlenül.
Lesliana benyit, és sajnos részem lehet abban a szörnyű látványban, hogy néz ki egy kapitóliumi feje reggel.
  A ruhája teljesen normális (már amennyiben normálisnak lehet nevezni egy Kapitóliumból származó ruháját): szürke, hosszú ujjú ruha, amelynek végén fodor van, lefelé egy nagyon hosszú szoknya, ami teljesen rátapad a lábára egészen a térdéig, onnantól ugyanolyan bő fodros, mint a ruha ujja. A derekánál egy hatalmas, kék masni van. A cipője pedig egy ugyanilyen kék, csillogó és vagy tizenöt centi magas sarokkal rendelkező zárt cipő. Hogy a francba tud ebben járni? Nem sokat gondolkozok rajta, mert meglátom a fejét.
  Az iszonyat magas haja egy mocsárzöld kartonpapírba van csomagolva, valami formázót fedhet, mert itt-ott felszakadozott, és kilátszik alóla valami műanyag meg a kék, undorító kinézetű és szagú trutyival bekent haja. Az arcán ugyanilyen, csak piros izé, csak a szeme, a szája és az orra látszik ki, egyébként teljesen piros a feje. A karjára egy lámpa van erősítve, amely egészen a feje fölé elér, és meleg, sárga fénnyel plusz halk zúgással (gondolom) szárítja a kencéket. A szagtól hányinger kerülget, és valószínűleg elég döbbent képet vágok, mert Lesliana aggódva megszólal:
-Mi-minden rendben, kedves Ki-kiválasztottam?-aztán a karomra néz, arra, amelyikből a cső áll ki.-Jaj! E-ezen a vonaton nincsenek re-rendes A-av-avoxok!
Miközben odaszalad hozzám, és a bonyolult gombokat nyomkodja a gépen, felocsúdok a döbbenetből, amit Lesliana arca és haja okozott (itt biztos mindenki így néz ki reggel, úgyhogy hagyom is, nem kérdezek erről), és kíváncsian faggatom kísérőmet.
-Mi az az Avox?
Lesliana nem válaszol rögtön, és bár a zöld masszától nem látom pontosan, de mintha fájdalmasan megrándulna az arca. Még harminc másodperc gombbabrálás után megszólal.
-Az Avoxok olyan, régen kapitóliumiak, akik megszegték hűségüket a Kapitóliummal szemben, ezért nekik...-Lesliana nagy levegőt vesz-...Nekik kivágják a nyelvüket, és szolgálót csinálnak belőlük.
 Hirtelen nem tudom, mit gondoljak. Eddig csak féltem a Kapitóliumban élőktől, talán még utálni is féltem tőlük. De most olyan undort érzek a gyomromban, hogy már szinte szédülök tőle. Fordul egyet velem a világ, és a félelmem tömény gyűlöletbe megy át, amit, érzem, sosem tudok majd megváltoztatni. A szemem elé egy másodpercre vörös ködöt von a düh, hogy hogy mernek olyanokat bántani, akiknek igazuk van, hogy ellenük, a Kapitólium  fordulnak (bár magam sem tudom, miért). Megfogadom magamban, hogy bosszút állok az Avoxokért, bár magm sem tudom, hogyan.
 Aztán tovább kérdezősködöm remegő hanggal. Részben a düh, részben a folyamatos félelem miatt.
-Mi a napirend?
Lesliana elsorolja. Reggeli.Ismerkedés a mentorunkkal, Hiner-rel, aki a 63. Éhezők Viadalán nyert, és Leslian szrint nagyon kedves férfi, de nagy részben a szerencsének köszönhette, hogy nyert, ugyanis egy vihar alkalmával, amikor már csak 3-an voltak rajta kívül, mind a háromba belecsapott egy villám, mert a Bőségszarunál már csak Hiner, egy Első Körzetes, egy Második Körzetes volt, a kettő egymás hátának vetve volt, és egy villám beléjük csapott, egy Hatodik Körzetes pedig valahol egy magas fa tetején kapott elektromosságot. De Lesliana szerint azért Hiner Lerath harcolni is tud, különféle technikákkal.
Szóval ezután ebéd, megnézzük a többi Kiválasztott Aratását, majd vacsora, fürdés, alvás, és hajnalban megérkezünk a Kapitóliumba. (Feltűnik, hogy Lesliana most egyáltalán nem vihorászik.)
Nem rossz napirend.

~~~ ~~~ ~~~

Miután Lesliana végre kiszabadít a csőből, és elmagyarázza, hogy ettől egy kicsit felébredek, különben talán örökre elaludtam volna, kisétál, és odaveti, hogy két ajtóval arrébb, balra találkozás negyed óra múlva, öltözzek át, és üljek a tükrömhöz, nyomjam meg a jobb oldali kék gombot, ha frizurát akarok két perc alatt, kimegy, és én odalépek a fotelek melletti szekrényemhez. Kinyitom, és megannyi gyönyörű kék, zöld és halványlila színek mindenféle árnyalataiban játszó ruhák látványa tárul a szemem elé. Ott van a tegnapi ruhám is, de ki van fehérítve, átvarrva és borzasztó szaga van, így kénytelen vagyok mást választani. A szekrény bal oldalán kis, gesztenyebarna fiókos szekrényke áll. Rajta egy lámpa és a kagylónyakláncom. Kihúzom a fiókjait. Az elsőben fehérneműk, a másodikban cipők vannak, kizárólag magas sarkúak. 

  Kiválasztok egy kényelmes fehérneműszettet, egy kék, fehér pöttyös hosszú ujjút flitterekkel a nyakán és az ujján. Elég hivalkodó a dekoltázsa, de legalább nincs agyonvágva annyira, mint a többi ruha. Mellé egy lila térdnadrágot választok. Kellemes anyaga van. Felveszek egy fehér cipőt rövid zoknim alá. Azt a cipőt veszem fel, melyiknek a legkisebb sarka van. Felkapom a nyakláncom is.

 Bizonytalanul odaülök a tükör elé, és megnyomom a jobb oldali kék gombot. Erre villámgyorsan robotbúra ugrik elő a plafonból, a fejemre megy, majd zúgás kíséretében zselét és vizet, majd szelet érzek a fejemen. Lehunyom a szemem, és pár perc múlva már egy púderezett arcú, dús és fényes hajú lányt látok a tükörben. A döbbenet hatása alatt kimegyek a folyosóra, a Leslina által megadott irányba. a folyosón minden szürke, kivéve az ablakok felőli oldal, mert az teljesen fekete, semmit nem látni. Gondolom, nem szabad látnunk, amerre most haladunk. Benyitok az étkezőkocsiba, és leesik az állam.

Egy nyolcemeletes tálca van a hatalmas asztalon. Az alján húsok, szalonnák, szalámik vannak, fölötte nyolcvanféle sajt, a harmadikon a lekvárok legkülönfélébb változatai, majd csoki, fahéj- és vaníliakrémek következnek, fölötte saláták, afölött zöldségek, majd gyümölcsök, és végül kis sütemények, amik papírba vannak csomagolva, és a tetejükön színes krém van. A tálca mellett, középen háromféle gyümölcslé, kétféle kávé (anya nagy ritkán ilyet is ivott), és tej.

Az asztalnál kényelmes székek vannak elhelyezve. Piel Sihgun már ott ül. Ő az egyetlen, akitől itt nem félek. Nem ismerem ugyan, de tudom, hogy ő is ott élt a körzetemben, és hogy ő is ugyanúgy érezhet, mint én. Felém biccent, aztán hatalmas szemekkel eszik tovább, úgy látszik, ő is meg van döbbenve az ételektől és italoktól. Lesliana egy, az asztal mögötti, ablak felőli fotelen ül, csillag alakúra zselézve a haja, arcán is fekete csillagok éktelenkednek. Mellette egy huszonéves, sűrű, szőke hajú ember, akinek a száján egy hatalmas varrás van. Durvák a vonásai, de a szeme sarkában nevetőráncok vannak. Ő csillogó, kék öltönyt visel és szürke nadrágot. Elmélyülten beszélgetnek. Amikor meglátnak, odaülnek az asztalhoz. A sarokban egy tetőtől talpig kék, tapadós ruhában lévő ember, csak a feje van ki, amin fekete smink van, fekete rúzs, fekete szemhéj, és fekete a haja is. Ő egy Avox, tippelek magamban. Én is leülök az asztalhoz, a tányéromon egy kenyér van. Megpakolom salátával és sajttal, mellé gyümölcslevet öntök a poharamba. Meg sem szólalunk vagy húsz percig, csak eszünk. Majd Lesliana hirtelen feláll, és kimegy.
-Viszlát, ked-kedveseim! Kel-kellemes beszélgetést!-köszön el.
Hiner arcáról hirtelen leolvad a mosoly, és suttogva hozzánk szól.
-Legyetek elnézőek Leslianával! Belőle is Avoxot akartak csinálni. És le is vágták a fél nyelvét.
Döbbenten bámulunk rá, majd mesélni kezd.

Na! El sem hiszem, de már a 3. blogger kért cserére, és én örömmel vállaltam, mert az ő blogját is szeretem.

http://negyediknagymeszarlas.blogspot.hu/

z Éhezők Viadala, most Újjászületik. De előtte a Kiválasztottak, megismerkedhetnek egymással. Te közel engednéd magadhoz őket? Meg tudnád ölni a barátaidat? Vagy inkább segítenél nekik? A játék most elkezdődik... Felkészültél?
Dylan Sanford, a 17 éves fiú számára, aki a Negyedik NagyMészárláson vesz részt, az összes kérdés nyomasztja. Meg akarod tudni, hogy mi történik vele? Hogy vajon sikerül neki legyőznie az Arénát? Itt megtudod.

Olvassátok el! Készül a 2. fejezet! :)

Megint egy blogajánló, ezúttal Glimmer történetéről!

Biztos vagyok benne, hogy sokan olvassátok, de ha valaki nem, akkor most rögtön olvassa el! Mert biztos tetszeni fog neki! :) Nagyon profi, nagyon jó!

 Glimmer Petersonnak, a tizenhét éves
lánynak, egyetlen célja van: megnyerni a 74. Éhezők Viadalát.
7 éves korától kezdve erre a
megmérettetésre készül, és minden simán megy, egészen addig, míg össze tűzésbe nem kerül Marvel Brooker-rel, a Körzettársával, akinek szintén feltett szándéka
megnyerni a Viadalt. Összetűzések sorozata közepette indulnak az Arénába, ahol
olyan dolgok történnek, amiknek nem kellene megtörténniük. Glimmer legszörnyűbb
álmait is túlszárnyaló veszedelemmel kell szembe néznie: a szerelemmel.
Képes viszonozni, amit érez iránta
egy bizonyos személy?
Akarja egyáltalán viszonozni?
Túl élhet egy olyan helyzetet, ami
elsőre kilátástalannak bizonyul?
Veszteséggel is képes élni?
Hölgyeim és Uraim! Kezdődjék hát, a 74. Éhezők Viadala!

 http://glimmertortenete.blogspot.hu/

Sziasztok! Blogajánló érkezik Mags történetéről!

Egy 4. Körzetből származó, bátor lány. Vajon hogy kerekedik a története? Újra önmaga tud lenni a viadal után? És az az ominózus ütés talán maradandó károkat okozott Mags egészségében,amelyekkel nem tud teljes életet élni? Olvassatok,és kiderül

Nekem személy szerint nagyon tetszik, izgalmas, és jók a karakterek is! Olvassátok el, amíg én nagy lassan megírom a következő fejezetet! :)

 
http://magstortenete.blogspot.hu/

Sziasztok! Az eddig megjelent szereplők karakterképeit. Hogy tetszenek?

Annie Cresta

Annie apja

Annie anyja

Lesliana Torrier

Piel Sihgun

Annie Cresta Viadala, 1. fejezet

Apa hangjára ébredek.
-Annie! Kelj fel, még elkésel!
Pár pillanatig még nem fogom fel, hogy mi történik. Aztán beugranak a dolgok: hogy ma van az aratás. De nem akarom felfogni. Kétségbeesetten kapaszkodok szakadt párnámba, hátha vissza tudok zuhanni nyugodt álmomba, melyben nincs Viadal, nincs aratás, nincsenek körzetek, nincs semmi és senki, csak a végtelen tenger és én.
     De az álomkép elúszik, a szemem felpattan, és már nem tudok nem gondolni arra, hogy lehet, ma látom utoljára a Negyedik körzetet. Nem látom többé a tengert. Nem látom a piacot. Nem látom apát. Nem látom anyát. És nem láthatom többé a házunkat. Összeszorul a szívem, a testemen remegés fut végig. De ha így lesz, akkor sem fogom elfelejteni a körzetünket. Soha. Végiggondolom mindazt, ami fontos nekem.
    A gyönyörű házunkat. Át kell szelni az egész piacteret, hogy hozzáférhessünk, mivel az iskola és a halfeldolgozó gyár is a piac túloldalán van, csak apának van könnyű dolga: Ő naphosszat horgászik, és a tenger felől jön vissza. Persze apró, alacsony tetejű, foltos, álladóan halszag van, de én akkor is imádom. Fehérre meszelt fala van és alacsony nádteteje. Az első ajtón át  rögtön a konyhába jutunk. Innen két ajtó nyílik: baloldalt a fürdőszobába juthatunk, ha az előttünk lévő ajtón megyünk tovább, a hálóba juthatunk, ami függönnyel két részre van osztva. A középsőből szintén egy ajtó nyílik: ezen túl már nincsenek szobák, csak körülbelül egy kilométeres utat láthatjuk, ami a tengerhez vezet. Imádom ezt a helyet!
   Úgy látszik, túl sokáig méláztam, mert apa megint kiált.
-Annie! Hahó! Hasadra süt a nap!
  Felállok a hideg agyagpadlóra, és körülnézek a szobában. A függöny miattam van a szobában. Apa szerint kiskoromban, egészen pontosan öt évesen, jártam egy tehetősebb barátnőmék házában, és láttam, hogy ott neki külön szobája van. Amikor hazajöttem, állítólag addig sírtam egy saját szoba után, amíg meg nem született apáék fejében a gondolat: a régi, nagy függönyt előkotorták a piacra szánt dolgok ládájából, és  felakasztották nagy vaskampókkal a plafonon lévő gerendák egyikére. Az emlék felidézése kellemes érzéssel tölt el, és megnyugszom valamelyest.
   Én egy matracon alszok a földön, de anyáéknak saját vaságyuk van. Tiszta rozsda már. Még az esküvőjükre kapták a körzettől, akkoriban minden esküvőn ajándékoztak valami nagyobbat az ifjú párnak.
A takarók mindkét ágyon ugyanolyanok: ütött-kopottak és foltozottak, mint az elválasztó függöny. Az én matracom mellett egy vödör kagylóhéj van. Ezeket gyűjtöm. Van egy nyakláncom is. Egy erős fajta tengeri hínárra vannak felragasztva kagylók. Apának van egy különleges gépezete, amiből ragasztó jön, ez megtartja a kagylókat.  Ha különlegeset találok, feltűzöm rá. Eddig öt van rajta. Két ezüstösen csillogó, egy fehér pöttyös sárga, egy fekete csíkos vörös, és egy egyszerű, de csodaszép halványrózsaszín.
  Van még egy faládám, ebben a ruháimat tartom. Mind ugyanolyan: tengervíz-illatú, halványkék és halványzöld rövidujjúk, egy meleg, foltos fekete pulóver és két farmer: egy rövid  és egy hosszú. Van még itt egy iskolai egyenruha: mocsárzöld hosszúujjú rajta egy fehér négyessel, a körzetünk számával, és hozzá egy ugyanilyen színű szoknya.
  Anyáék részén három láda van: egy a piacra szánt dolgokkal, egy anya cuccaival és egy apa cuccaival.
Az ablakok kör alakúak, anyáék részén egy és az én részemen egy van belőlük. A tengerre néznek.
   Gyorsan kiszaladok a fürdőszobába: szemben velem egy tükör. Egy teknő, tele vízzel mellette áll. Gyorsan lemosom az arcom, majd ránézek a másik oldalon lévő kosárra. Mint minden a fürdőszobában, ez is barna. Rajta egy szép, halványzöld egyberuha van, egy fekete cipő és egy fésű. Felhúzom a ruhát, kifésülöm a hajam, és belelépek a cipőbe. Megnézem magam a tükörben. Bevallom, szeretem a kinézetemet. Apáéra emlékeztet.
  Hosszú és dús vörösesbarna hajam van. Mélyzöld szemem. Az arcomat, az orromat is szeplő borítja. Idegesnek látszok a tükörben, de belül nem ideges vagyok. Félek. Ez több, mint idegesség.

 Kimegyek a konyhába, és gyorsan bekapok egy darab kenyeret, amin halhús van. Apa anya kezét fogva mosolyog rám. Leplezni akarja, de halálra van rémülve. Ő is barna hajú, de kék szemű. Arca neki is tiszta szeplő. A keze megvaskosodott a sok horgászattól, de a szíve ugyanúgy vajból van, mint azelőtt, hogy horgász lett volna. Merthogy őt úgy léptették tovább szállítóból. Nem volt valami ügyes, meg is korbácsolták érte. De mivel szükség van emberekre az ellátáshoz, beállították horgásznak. Ezt pedig nagyon jól csinálja. Anya mellette ül. Ő süketnéma. Már az volt a születésemkor. A halfeldolgozó gyárban mondjuk elég sokan süketek, mert ott minden gépnek iszonyatos hangja van, de ő látta, amikor apát először megkorbácsolták. Azóta meg sem szólal. Sehogy nem lehet rávenni. Neki szőke haja van, hosszú és dús, mint nekem. A szeme olyan, mint az enyém. Nem nagyon tudok vele beszélgetni, ezért apát sokkal jobban ismerem. De ugyanúgy szeretem mindkettőjüket. Ellátnak, reggelit készítenek és vacsorát, minden este és reggel megölelnek. Boldog család vagyunk a sok boldogtalan között. Merthogy a legtöbb csonka család. Akik háromszor ellenszegülnek a Kapitóliumból jött Békeőröknek, halottak. Apa már kétszer szegett szabályt. Kiömlött a halszállító kocsija. Ez egy. Aztán egyszer nem ment dolgozni, mert elcsúszott, és kitört a karja. Ez kettő. Még csak korbácsolást kapott, de azt kétszer. Egyszer előttem, egyszer, mikor már megvoltam. Azóta, mióta láttam a másodikat, mindenkitől félek. Ha anyáékon kívül valaki hozzámér, összerezzenek. Ha Békeőrt látok, szédülni kezdek, és le kell hajtanom a fejem, ha nem akarom elsírni magam. Ha a Viadalt kell néznem, egyszerűen nem tudok aludni.
   A reggeli nagyon finom. Imádom a hal ízét. Ritkán ehetünk, havonta egyszer-kétszer. Merthogy egy heti halmennyiség nyolcvan százalékát a Kapitólium kapja. A többit havonta osztják szét a piacon a dolgozó emberek között. Csak a dolgozók között, és köztük is csak pénzért. Elég gyorsan elfogy, mert a 18 év fölötti emberek nagy része a dolgozik.
 Apa megkérdezi:
-Izgulsz? Csak mert nem kell. Tudod, nem iratkozol föl tesszeráért, és...
-Apa! Tudod, hogy izgulok. De ne beszélj róla! Mert...-nagy levegőt veszek- ne beszélj a Viadalról.
-Rendben. Nem akartalak fölzaklatni...
Soha nem beszélünk a Viadalról. Messziről kerüljük a témát az egész körzetben. De ilyenkor nem lehet elhallgatni. Némán eszünk tovább.
 Tíz perc múlva elindulunk az aratás helyszínére. Át a piacon, néhány házsoron és néhány sikátoron. Megérkezünk. Anyáék hátrébb állnak. Mindketten megölelnek és rám mosolyognak. Én nagy levegőt veszek, és előre megyek a gyerekekhez. Ekkor érkezik meg a kísérő, Lesliana Torrier.
 A haja arany-kék csíkokkal van tele, de azért látszik még valamennyi a feketéből is. Mondjuk, ez lényegtelen, ha a formáját nézzük. Vagy húsz kiló zselé lehet rajta, ugyanis tökéletes szívecskébe van formázva, egy kilógó hajszál nélkül. Az arcára arany festékkel szintén szívecske van festve, a szemfestéke és az ajka hidegkék. A ruhája egész normálisnak lenne mondható, ha esetleg nem lenne beborítva aranyflitterrel. Ujjatlan, és rövid szoknyarésze van. Hosszú szárú csizmája kék, a kesztyűje is. Idegesen szól a mikrofonba.
-Jó reggelt, kedves, drága körzetem! Remélem, mindenki jól érzi ma magát! Csodás napra ébredtünk!Gyönyörűre! Csodás nap lesz a mai! Kiválasztunk egy szerencsés lánykát és egy kedves, drága fiúcskát! Éljen a 70. Éhezők Viadala! De most nézzünk meg egy varázslatos videót! A Kapitólimból hoztuk nektek!
 Úgy nyávog, mint egy macska, és minden egyes mondat után engedélyez magának egy vihogást. Amúgy diszlexiás. nem tudom, hogyan választhatták ki pont őt egy alapvetően felolvasós munkára.
   Ezt a részét már mindenki unja. De én nem unom. Csak félek, hogy egyszer majd a nevemet nyávogja.
 Megnézzük a videót a Kapitólium dicsőségéről. Egy nagy kivetítőn megy. De én nem figyelek oda. Amint vége, Lesliana műkönnyekkel a szemében újra megszólal. Ez rosszat tesz a szívecskéinek az arcán, elkezdenek folyni.
-Oh! Elnézést, de ettől a videótól úgy elérzékenyülök! Olyan csodás dolgokat tett értünk a Kapitólium, nem? Például ezt a Viadalt! Szóval kezdjük is...a hölgyekkel.
 Kesztyűs kezével belenyúl a bal oldali üvegládába, megkeveri, majd nagyon lassan kihúz egy cetlit. Rosszullét tör rám. Megfogom a hasam, elkezdek remegni, és imádkozom, hogy ne legyen a nevem a cetlin.
    Néma csönd van.
Majd Lesliana megszólal:
-Jaj, nem bírom kiolvasni! De próbáljuk meg!-vihorászik idegesen.-Anne Cri..mi ez...Cra..Anne Criste!
 Felsóhajtok. Anne az osztálytársam, mindig viccelődtek a nevünkkel, hogy mennyire hasonló. Anne döbbenten felkiált.
-Nem!
De a Békeőrök ráncigálni kezdik a lányt, aki lebénult a döbbenettől. Azonban Lesliana újra megszólal:
-Jaj, sajnálom kedvesem, tényleg nem! Rosszul olvastam. Engedjétek el! Kedvesem, ne sírj, de sajnos nem te leszel a szerencsés.Egy kis baki, de vicces! -vihorászik. Már hogy lenne vicces?! Most rémisztett halálra egy lányt!-  Az igai kiválasztott...Annie Cresta!
 Ez az én nevem. Nem. Nem lehet. Nem csinálok semmit, hátha nem vesznek észre, de az emberek hátrébb lépnek körülöttem. Két Békeőr mellém lép, és az egyik meglök. Ettől megjön az eszem, mert utálom, ha valaki hozzámér. Ha most elindulok a halálom irányába, akkor büszkén indulok el. Nem fog senki toloncolni. Felemelem a fejem, és gyors léptekkel elindulok, noha minden testrészem, sőt, még az agyam nagy része is sikítva tiltakozik ellene. Könny buggyan ki a szememből, de gyorson letörlöm. Belül viszont kitör belőlem a sírás. Hányingerem van, émelygek, a szám megremeg. De megyek.
  Lesliana megint megszólal, de hozzám alig ér el, amit mond. Anyáékat bámulom, és próbálom leküzdeni a fizikai fájdalmat, amit érzek. Mondjuk, akkor meg jön a szellemi fájdalom. Inkább nem törődök vele. Apa lehajtja a fejét, és kezébe temeti az arcát. Némán zokog. Anya csak áll, összeszorítja az ajkát, és behunyja a szemét. Őt nem ismerem annyira, de azt tudom,  hogy soha nem sír. Soha. Taps hangzik fel, mikor Lesliana kéri. Engem senki nem ismer. Nem vagyok társasági ember. Túlságosan félek mindentől é mindenkitől. Persze nem annyira, mint a Kapitóliumtól. Lényeg, hogy mindenki tapsol, mert az nálunk szabályszegés, ha nem tapsolunk.
-És most az urak jönnek! Milyen izgalmas!-szól Lesliana, és kihúz egy cetlit a jobb oldali üvegdobozból.-A kiválasztott...Piel Sihgun!
 Egy 16 év körüli srác némán feljön a színpadra. fekete haja van és kék szeme. Eléggé izmos. Amennyire tudom, a halrakodóknál dolgozik iskola után. Láttam néhányszor, de nem ismerem. Szerencsémre.
 Megint taps, majd két Békeőr betoloncol minket egy kis szobába. Bejönnek a szüleink. Anya és apa némán leül mellém. Átölelnek, és apa csak ennyit mond egész idő alatt:
-Tudsz úszni. Kerülj a vízhez. Ne bízz meg senkiben!
Nem válaszolok. Süketnémának érzem magam, mint anya. Meg fogok halni. Ez már biztos.
 Az óra letelik, de anya még átnyújtja a kagylónyakláncom. Van rajta egy újonnan ragasztott kagyló. Levél alakú, felfelé fordított levél. Apa szerint a nagyapám mutatott egy játékot, amiben ilyen formájú ábra is van, valami kártyajáték volt. Felteszem. Még utoljára megfogom a kezüket, aztán egy Békeőr elrángat. Ekkor már nem bírom tovább. Kitör belőlem a zokogás. Ráborulok a padlóra, és elájulok.
Mikor felébredek, egy luxusvontaban vagyok. Egyszerű, fehér hálóingben egy ágyban. Egy szekrény van mellettem, a vonat falaiba a 4-es szám és hullámok vannak vésve. Mögöttem egy kád, előttem egy hűtő. Oldalt hatalmas ablakok és fotelek. Felkönyökölök az  ágyban, és nézem az éjszakai fényeket. Azt képzelem, hogy már halott vagyok. Úgyis az leszek pár nap múlva. belezuhanok az ágyba, és álomtalan álomba merülök.